Nemky Ernő

(1909-1986)

A mezőgazdasági (erdészet) tudományok doktora, egyetemi tanár.

Diósgyőrben született, 1933-ban Sopronban szerzett erdőmérnöki oklevelet. Gyakorlati munkáját a Miskolci erdőgazdaságnál kezdte, majd az Erdőmérnöki Kar Híd- és Vasútépítéstani Tanszékén dolgozott tanársegédként. Innen előbb a Budapesti Állami Erdőfelügyelőséghez, később pedig a Gödöllői Erdőgazdasághoz került. E munkahelyeken alföld- és kopárfásításokkal foglalkozott. Különösen az eredményes pilisi kopárfásítások bizonyítják kiemelkedő szakmai munkáját.

1943-49-ig a Nagymarosi Erdőgondnokságot vezette. Innen a Mezőgazdasági Tudományos Központba, majd az MTA adminisztrációjába rendelték erdészeti előadónak. Megingathatatlan erkölcsi alapokon álló, kötelességtudó, szorgalmas tudományszervezőként jó szolgálatot tett az erdész szakmának.

1951-ben bízták meg az Erdőmérnöki Főiskola Növénytani Tanszékének vezetésével, ahol 1975-ig, nyugdíjba vonulásáig fő feladatának az oktatás folyamatos korszerűsítését, új egyetemi jegyzetek írását, a botanikus kert fejlesztését, a gyűjtemények létrehozását, kiegészítését tekintette. E munkáját is páratlan szorgalom és a minőségre való törekvés jellemezte. De nemcsak öt tantárgy korszerű oktatásán, az ismeretek alapos elsajátításán fáradozott, hanem — mint a sportkör tanárelnöke — a hallgatóság fizikai nevelésével, a sport megszerettetésével is sokat fáradozott.

A magyar erdészetet mint kiváló kutató is szolgálta. Nagy rátermettséggel vizsgálta a tölgy felújulás ökofiziológiai alapjait és a többi fontos fafaj természetes úton történő felújításának elméletét, gyakorlatát is kutatta.

Oktató-nevelő munkáját többször elismerő oklevelekkel, kiváló dolgozó kitüntetéssel, kutató tevékenységét Vadas Jenő emlékéremmel, életművét Munka Érdemrenddel ismerték el.

Számos tudományos és társadalmi szervezetben dolgozott. Alapító tagja volt az MTA Erdészeti Növénynemesítési Albizottságának is. Tudományos irodalmi tevékenységében fő mérföldkő az Erdészeti növénynemesítés c. első magyar szakkönyv szerkesztése és társszerzői munkája.

vissza