Génmegőrzés in situ (eredeti termőhelyen ill. helyszínen)
Mátyás Csaba
NyME - Környezettudományi Intézet
Az in situ, azaz eredeti termőhelyen történő génmegőrzés feladata erdei fafajok esetében legtöbbször a meglévő változatosság populáció-mintákban való megőrzéseként definiálható. A cél nem a jelenlegi populációk génkészletének, az összes fellelhető génváltozatnak (allélnak) minden áron változatlan formában, mintegy múzeumként való fenntartása, hanem sokkal inkább az alkalmazkodóképesség, az evolúciós képesség igen hosszú időtartamra tervezett megőrzését jelenti.
Ez a megőrzési típus, ahogy azt már említettük, részben átfed a természetvédelem feladataival. A védettség valamely fokát élvező területek a génmegőrzés követelményeinek akkor felelnek meg, ha a kérdéses fafaj esetében a populáció génkészletének hosszú távú, változatlan megőrzése biztosított. Alkalmatlan a védett terület a génmegőrzésre akkor, ha az aktív génmegőrzés olyan beavatkozásokat igényel, amelyek az előírásokkal összeegyeztethetetlenek, így pl. elegyarány-szabályzó gyérítések, felújító vágások, mag- és egyéb szaporítóanyag gyűjtése. Ez elsősorban a szigorúan védett területeken, az erdő- és bioszféra-rezervátumokban okozhat nehézséget.
Nem szavatolható a génkészlet megőrzése a magtermelő állományok esetében sem, hiszen azok megfelelő felújítása, utódállományok létrehozása kívánatos ugyan, de üzemtervileg nem előirt feladat. Az in situ génmegőrzés céljára ezért külön erre a célra létrehozott területekre, a génrezervátumokra is szükség van.
Az eredeti helyszínen, in situ megőrzésre számbajövő területek tehát a következők:
- a védettség valamely fokát élvező területek (részben);
- magtermelő állományok (időlegesen, ill. részben);
- génrezervátumok.