Génrezervátumok – a genetikai erőforrások in situ (helybeni) megőrzésének eszközei

Mátyás Csaba

NyME - Környezettudományi Intézet

A génrezervátum előnye, hogy kijelöléssel haladék nélkül létrehozható, beruházást nem igényel. A nehézségek a megfelelő állományok kiválasztásánál és a fenntartás biztosításánál jelennek meg. Nem szabad elfelejteni, hogy eddig alaposabban vizsgált fafajaink mindegyike elég hatékony megporzó ahhoz, hogy ne lehessen egy kiválasztott, kiemelkedően jó állományt önmagában, környezetétől elvonatkoztatva szemlélni. Jelenlegi ismereteink szerint egy átlagos méretű, néhány hektáros erdőszlet megporzása akár 50 százalékban is külső forrásokból származhat, ha azonos fajú állományok veszik körül. Persze ilyen esetben is az utódok génkészletének 3/4 része még mindig a kiválasztott populációt képviseli, hiszen az anyák - ahogy a latin közmondás is tartja - biztosak, csak az apák bizonytalanok. Nagy kiterjedésű őshonos előfordulások esetén természetesen a kívülről jövő beporzásnak semmilyen nemkívánatos hatása sincs, a közeli idegen eredetű ill. más fajú, de hibridizálásra képes populációk viszont károsak a helybeni génmegőrzés szempontjából (pl. feketenyár vagy a vadgyümölcsök esetében).

Jelenlegi ismereteink szerint ideális az lenne, ha az ilyen célra létrehozott rezervátum területe meghaladná a 100 hektárt. Ekkora területek csak nemzeti parkokban, nagyobb védett területeken képzelhetők el, hazánkban még ott is nehezen. Van azonban egy másik megközelítési módja is a problémának, amely elsősorban a kisebb populációkban vagy elegyedve előforduló fajokra érvényes, ahol az előzőekben említett tömeges génkicserélődés, génáramlás nem működik hatékonyan.

Ennél a megközelítésnél abból kell kiindulni, hogy mekkora az a minimális egyedszám, amely egyfajta populációmintaként adott valószínűséggel tartalmazza elméletileg valamennyi lehetséges génvariánst, vagyis allélt egy genetikailag egységesnek feltételezett körzeten belül. Ennek a kérdésfeltevésnek persze csak akkor van értelme, ha valahol megszabjuk a még figyelembevett allélgyakoriság alsó határát. Általában úgy tartják, hogy az 1 % alatti gyakoriságú allélek már hatástalanok a populáció alkalmazkodóképessége szempontjából. A részletes számításokat mellőzve megállapítható, hogy az említett előfeltételek mellett nagy (99 %-os) biztonsággal megőrizhető a populáció génkészlete 1-2 ezer egyed fenntartása mellett. Nagyon alacsony egyedsűrűség vagy kis populációk mellett még ez a szám is problémákat okozhat, hiszen ha a hektáronkénti egyedszám átlagosan 10-20 körül mozog, ismét csak 100 ha-nyi területre volna szükség. Tehát mindkét megközelítés esetében feltehetőleg kompromisszumokra szorulunk, amit úgy lehet kiegyenlíteni, hogy a génrezervátumot nem csak egyetlen helyen, hanem több helyszínen hozzuk létre, lehetőleg eltérő ökológiai feltételek (feltételezhetően eltérő géngyakoriságok) mellett.

A génrezervátummal szemben támasztott követelmények

1. Az in situ génmegőrzéssel szemben támasztott alapvető követelmény, hogy a létrehozott génrezervátum hálózat elegendőn le kell fedje az ország területén belül megállapított vagy feltételezhető térbeli genetikai változatosságot, azaz az egyes tájak közötti genetikai különbségeket;

2. Az egyes rezervátumok területe elegendőn nagy kell legyen ahhoz, hogy az érintett fafaj helyi génkészletének reprezentatív mintája legyen;

3. A kiválasztott állomány(ok) elsősorban őshonos eredetűek legyenek, illetőleg a kiválasztott területen egységes eredetű és génkészletű populációk legyenek. Amennyiben beékelődve idegen génkészletű populáció van, azt tervszerűen fokozatosan el kell távolítani és a génrezervátum anyagával felújítani. Fontos kiemelni, hogy a génrezerváció nem kell elegyetlen állomány legyen!

2. Összefüggő, nagy területen elterjedt fafaj esetén a rezervátum ideális mérete 100 ha körül van. A legkisebb átmérő lehetőleg 300-400 m-nél ne legyen kevesebb. A terület más (nem hibridizáló) fafajokat is tartalmazhat, sokféle korosztállyal. Kisebb területek is elfogadhatók, különösen ha kevésbé tömegesen előforduló faj(ok)ról van szó; célszerű azonban, ha van lehetőség a terület távlati bővítésére. A minimális terület egyedi elbírálás kérdése, de aligha lehet 2 ha-nál kisebb, amely mesterségesen mintegy 10 ha-ra bővíthető.

3. A rezervátumot a tulajdonossal egyeztetett kijelölés után megfelelően regisztrálni kell, térképi jelölése nemcsak az üzemtervekben szükséges, hanem a regionális fejlesztési térképeken is fel kell tüntetni. A terület bekerítésére - a szokásos üzemi módszereket meghaladó mértékben - nincs szükség.

4. A rezervátum kezelése elsődlegesen a populáció tartós fennmaradását, az evolúcióképesség megőrzését kell szolgálja. Az állománynevelési, növedékfokozási beavatkozások ennek a célnak kell alárendelve legyenek.

5. A génrezervátum felújítását olymódon kell megoldani, hogy az utódnemzedék döntően a kijelölt génrezervátumon belüli egyedek minél szélesebb körű párosodása révén jöjjön létre. A felújító vágást lehetőleg hosszabb ideig elnyújtva, mozaikszerűen kell végezni. Kisebb területű tarvágások megengedhetők.

A génrezervátumokat nem szabad a gazdálkodó tevékenységének újabb korlátozásaként tekinteni, ezt a rendszer létrehozásakor kellően tudatosítani kell a tulajdonossal folytatott egyeztetés során. Emellett a génrezervátumok többféle hasznos funkciót is betölthetnek, így:

1. Kiemelt értékű magforrásként, magtermelő állományként szolgálhatnak, ahol a koncentrálás, nagyobb területegység miatt egyébként gazdaságtalan, magtermést segítő kezelések is végrehajthatók. A génrezervátum termése, újulata begyűjthető, sőt ez egyenesen kívánatos, amíg a felújulást nem zavarja.

2. A génrezervátumok referencia-populációként szolgálnak, anyaguk a legmegfelelőbb kontroll vagy összehasonlító kísérleti anyag genetikai jellegű vizsgálatokhoz, nemesítési tesztekhez, de legalkalmasabbak minden olyan biológiai kutatás számára is, amelynek genetikai aspektusai is vannak.

3. A további nemesítő munka bázisaivá válhatnak, ahol új, kedvező adottságú genotípusok szelektálhatók.

Génrezervátumok szigorúan védett és gazdasági erdőkben egyaránt létrehozhatók. Egyéb konvencionális funkcióik mellett a természetvédelmi területek génmegőrzésre is alkalmasak lehetnek. A passzív védelem azonban, mint már említettük, nem teljesen elégíti ki a követelményeket. Ennek két oka van:

1. A természetvédelmi területek más szempontok szerint lettek kiválasztva és legtöbb esetben valamilyen extrém vagy ritka környezetre, élőhelyre terjednek ki, és a gazdálkodásba vont erdők ökológiai viszonyait nem reprezentálják;

2. Jogi akadályai lehetnek annak, hogy a területen szaporítóanyagot gyűjtsenek, vagy a populációk fennmaradása érdekében mesterségesen segítsék a felújulást, vagy bővítsék a területet. Ezért a természetvédelmi területek lehetőségeit gondosan meg kell vizsgálni, de semmiképpen sem nyújthatnak teljes körű megoldást a kérdésben.

Az aktívan kezelt in situ génrezervátumokban a fenti problémák elkerülhetők. A legkritikusabb a populációk tartós, igen hosszú időtartamú megőrzése. Ez azt jelenti, hogy a génrezervátum tartós tulajdonban kell legyen; eseti kivételektől eltekintve csak állami erdő jöhet szóba. A terület kiválasztásakor gondosan meg kell vizsgálni, hogy valamilyen fejlesztés (útépítés, urbanizálás stb.) nem fenyegeti-e létét. Lehetőleg egyéb veszélyeket is minimalizálni kell (pl. légszennyező emittens a közelben, tűzveszély stb.). Ami a gazdálkodási korlátokat illeti, ezeket nem kell túl szigorúra szabni. Az aktívan kezelt génrezervátumban a fahasználatot meg lehet engedni, amennyiben a természetes felújítás biztosított. Lehetséges az is, hogy a génrezervátumot mesterségesen újítsák fel.

Összességében megállapítható, hogy a génrezervátum megvalósítása nem jelentősen tér el a gazdálkodás amúgy is a természetesebb módszereket előtérbe helyező módszereitől, így - az alapelvek és a kezelés módjának tisztázása után - helyi szakemberek a megfelelő kezelésről, fenntartásról gondoskodni tudnak.

Nagy jelentőséget kell tulajdonítani a génrezervátum fontossága és szerepe minél szélesebb körben való megismertetésének, mivel a hosszú távú megőrzés csak széleskörű társadalmi és szakmai támogatottság mellett képzelhető el.

vissza