Dr. Madas András előadása alapján

Ha a XXI. század elejére gondolunk egyet biztosan megállapíthatunk, hogy a természet törvényei változatlanok maradnak. Vissza kell tekintenünk az elmúlt 100 évre, hogy olyan erdőket tudjunk átadni a jövő erdészeinek, mint amilyeneket megörököltünk. Ez sajátos magatartást igényel az erdészektől. Másképp kell gondolkodnunk, mint általában ma gondolkodnak. Nem a pillanatnyi haszon, a pillanatnyi eredmény érdekében, hanem a természeti értékek megóvása és továbbfejlesztése érdekében. A szakmai szeretetet, -amely alapvető elhivatottság-a szolidaritást-az egymás iránti barátságot és összetartó erőt-, azonkívül azokat az erkölcsi értékeket, mint tisztesség és becsület-amelyek régen természetesek voltak és ma már hiánycikkek- kell az egyetemre belépő diákoknak látnia, illetve elsajátítania. Ez a következő évtizedekben sokkal nehezebb lesz mint az elmúlt években volt. Az erdészeknek szigetet kell alkotniuk ebben a társadalomban, megóvói kell hogy legyenek egy erkölcsi értékrend maradványainak, amelyek később alkalmasak lesznek, hogy egy következő társadalomban főértékek legyenek. Ezt az egyetemistáknak az egyetemen kell elsajátítaniuk. Ezért egy soproni egyetemi tanárnak nem csak oktatnia kell, hanem nevelnie is. A Selmeci Körnek (Selmeci Társaságnak /szerk./ ) óriási feladata van, hogy a fiatalokat erre a szellemre, ezekre az erkölcsi alapokra vezesse rá. Emellett természetesen a szórakozásnak is jelen kell lennie. Ezek együtt kovácsolják össze azt a generációt amely az elkövetkező időkben az erdészetet irányítani fogja. Megjelent egy cikk, hogy legyen Zöld Egyetem a Soproni Egyetem.( Szenthéné Madas Anna: Legyen a Soproni Egyetem "zöld egyetem"; Soproni Műhely 8-9. szám /szerk./) Ha itt egy olyan egyetem alakul ki, ahol kifejezetten környezetgazdálkodási szempontok szerint oktatják az erdészetet, faipart, közgazdaságtant-mint az ökoszociális piacgazdaságtan letéteményesét-, akkor az egyetem nagy vonzerőt fog gyakorolni Európa szerte. A II. világháborúig a fa, az erdei termékek nem voltak szervesen összekapcsolt részei az akkori világgazdaságnak. A háború után Európa szerte egy statikus szemlélet alakult ki, aminek lényege a visszafogott termelés, egy szabályos állapot felé való törekvés volt. Kialakultak az ENSZ szervei, amelyek közül számunkra legfontosabb, az Európai Gazdasági Bizottság Fabizottsága volt. A Fabizottság 1953-ban kiadta a "Fafogyasztás és faellátás alakulása 1950-től '60-ig" c. tanulmányát. Ez volt az ENSZ szervezetében az első prognózis, amely egy ágazatnak a jövőjét igyekezett felvázolni. A prognózis kimondta, ha a gazdasági fejlődés faigényét az erdészek nem lesznek képesek ellátni, akkor a technikai fejlődés magával fogja hozni a helyettesítő anyagok belépését, és az erdészetnek a későbbiekben már nem lesz módja, hogy újra elfoglalja a régi helyét. A prognózis kezdett behatolni a gazdasági körökbe és az erdészek a kezdeti heves tiltakozás ellenére kezdtek rájönni lehet, hogy igaza van. A tanulmány kimondta, hogy az egymást követő erdőleltárok magasabb kitermelési lehetőséget fognak biztosítani, ezért nem érdemes elvágni a fa hasznosításának útját. 1960-ban bebizonyosodott, hogy a prognózisnak teljes egészében igaza volt. A gazdaság erőteljesen növekedett, a fa nyomon tudta követni a fogyasztás növekedését és elfoglalta helyét az európai gazdasági életben. Ez a meghirdetett dinamikus politika eredménye volt. Kialakult az erdők elsőrendű feladata, a gazdaságok fával való ellátása. A Stockholban 1972-ben megrendezett Környezetvédelmi Világkonferencia lefektette a környezetgazdálkodás rendező elveit. A környezetvédelmi technológiák bevezetésével óriásira nőtt az erdők szerepe. Ezzel megjelent az erdők második , környezetvédelmi funkciója. A társadalmi mobilitás növekedése, magával hozta az erdők esztétikai értéke iránti társadalmi érdeklődés növekedését. Kialakult a harmadik, üdülési és szociális funkció. Az erdészek háború előtt őrzői voltak az erdőnek, most pedig gazdájukká kell hogy legyenek. Teljesen nyitottakká kell válniuk a társadalom felé, mert ma már a társadalom igényeinek befolyása az erdőkre nagyobb, mint amit az erdészek ellensúlyozni tudnak a saját hatáskörükön belül. Ez azonban számos konfliktus forrása. Az erdészek állnak kicsit tehetetlenül, kicsit csodálkozva, hogy ki mindenki szól bele az erdészet dolgába. Magunknak kell felvenni a kapcsolatot a társadalmi szervezetekkel, magunknak kell megmagyarázni, hogy mit miért csinálunk. Számba kell venni, hogy milyen oldalról, milyen igények jelentkeznek, mi az erdészet álláspontja ezzel kapcsolatban. Mindenképpen aktívabb politikát kell folytatnia minden erdésznek, a kerületvezető erdésznek is. Ha az erdészet nem fog tudni átfogóan fellépni és kapcsolatba lépni a társadalom más rétegeivel, akkor az események fogják olyan irányba sodorni, amely lehet, hogy nem helyes az erdőgazdálkodás szempontjából. Pontosan kell látnunk, hogy az adott gazdasági rendszerben mi az erdészet szerepe. Ha attól el van maradva akkor fel kell zárkózni, ha túlságosan előre szaladt le kell fékezni. Ezért az egész erdészetnek egységes gondolkodásmódban és egységes szervezetben kell fellépnie. A rendszerváltás után Magyarországon a korlátlan piacgazdaság rendszerét vezették be. A kárpótlási rendszer millió apró parcellára osztotta az erdőgazdaságot és a mezőgazdaságot. Ezt lehetetlen helyesnek ítélni, hiszen fél holdas, egy holdas, egy hektáros parcellákon se erdőt, se mezőgazdaságot művelni gazdaságosan nem lehet. Az erdészet sorsát nem mi, hanem a világcégek birodalmában fogják eldönteni. Az erdőgazdálkodásokból részvénytársaságokat csináltak. Az Rt. azért alakul, hogy profitot szerezzen, ha nem tud feloszlik. A részvénytársasági forma tehát erdőgazdálkodási szempontból nem megfelelő. A legfőbb veszélyt azonban a részvénytársaságok igazgatótanácsainak leváltása jelenti, hiszen helyükre bankárokat, ügyvédeket neveznek ki. A globalizáció tehát az erdészet szűk körébe is bevonult, ami ellen egyenlőre tehetetlenek vagyunk. Ha azonban az erdészetnek a társadalom által is elfogadott céljai lennének, melyek érdekében mozgósítani lehet a társadalom megfelelő rétegeit, akkor a jelentős társadalmi ellenállással a globalizálási célkitűzéseken módosítani, a vagyon iránti ínségen fékezni lehet. Az erdészet nem veheti tudomásul, hogy a feje fölött történnek az események. Foglalkoznunk kell a társadalmi rendszer változásaival, a globális politikával. Egyértelműen az ökoszociális piacgazdaság mellé kell állni, amely egyrészt piacgazdaságot jelent, másrészt tekintetbe veszi az állampolgárok jogait. Ki kell alakítani ebben a piacgazdaságban az erdőgazdálkodás céljait, összhangban a társadalom érdekeivel.

vissza