A nem biológiai, hanem pénzügyi szemléletû erdõgazdálkodás jóvátehetetlen módon gázol bele az erdõgazdálkodás szakszerûség diktálta folyamataiba, az üzemtervi elõírásokkal fogalmazott szakmai feladatmegalapozás eddigi gyakorlatába. Elefánt a porcelánboltban módjára tiporja szét a termõhely jóságára, erdõtipológiai adottságokra, az egyes fafajok tulajdonságaira tervezett telepítési és nevelési elõírások érvényesítésének elsõdleges szempontú kezelését.
A MTA Agrártudományok osztályának 1998. évi kiadványa, „ Magyarország az ezredfordulón” Stratégai kutatások a Magyar Tudományos Akadémián, Erdõ-, Vad- és Fagazdaság címû kötetének a magyar erdészet és erdeink jövõjét megfogalmazó, befolyásoló szakmai megnyilvánulásai között, mind nyomatékosabban megismételt követelés:
Œ „ fel kell vállalni az állami erdészet gazdaságilag eredményes mûködését.” /: közérthetõen ez azt kívánja értésünkre adni, hogy ideje a nyereséges Rt. vállalati jelleg, a veszteséges éves vállalati gazdálkodást kizáró gyakorlat, általános érvényû meghonosítását, rendszerré avatni. :/
„ olyan szervezetre van szükség, amely mentes a bürokratikus irányítástól, képes a piaci változó feltételekhez rugalmasan alkalmazkodni.” :/
Ž „ amit egyes egyének, vagy alacsonyabb szinten szervezõdött közösségek /: hiányzik: szakmai felkészültségük vagy szakmai gazdálkodó részlegeik útján :/ képesek megvalósítani, azt nem szabad magasabb szinten szervezõdött társulásra átruházni.”
Az e gondolathoz kapcsolt: „ Gazdaságilag eredményes szervezet létrehozását támogatjuk.” olyan aki nem mondott karcsúsítási igény, hogy ragaszkodni kell a nyereséges, profitot eredményezõ gazdálkodási követelményhez, maximálisan számításba véve a piac mindenkori pillanatnyi helyzetét. A piaci helyzet valójában nem lebecsülhetõ gazdálkodás belterjességi minõségi korlát, az aktuálisan jelentkezõ feladatok, erdõnevelési teendõk teljesülés, teljesíthetõsége elõtt.
Elmondhatjuk, hogy a bevételi és kiadási oldal ilyen körültekintõen szervezett - nem biológiai, hanem pénzügyi szemléletû - szembeállításával, az erdõgazdálkodás és az erdõgazdálkodók tekintetében, csak a legutóbbi évtized ideje alatt szembesültünk hazánk területén. Az e törekvések mögé képzelhetõ, jóindulatúnak feltételezet korszerûsítési és hatékonyságot javító, takarékosabb gazdálkodást eredményesõ elgondolások /:lévén, hogy az eredménybõl indítva tervezik meg a lehetséges, felvállalható feladatokat :/, valójában jóvátehetetlen módon gázolnak bele az erdõgazdálkodás szakszerûség diktálta folyamataiba, az üzemtervi elõírásokkal fogalmazott szakmai feladatmegalapozás eddigi gyakorlatába. Elefánt a porcelánboltban módjára tiporják szét a termõhely jóságára, erdõtipológiai adottságokra, az egyes fafajok tulajdonságaira tervezett telepítési és nevelési elõírások érvényesítésének elsõdleges szempontú kezelését.
Az erdõben végzett munkák, - eddig a legbelterjesebb erdõneveléshez, a termesztés összes vegetációs idejének alig 5 %-ra volt szükség -, radikális csökkentését, elhagyását, helyükbe a természeti folyamatok zavarásától mentes érvényesülését, azok az elgondolások segítik, amelyek természetközeli, õshonos fafajokra építõ gazdálkodást hirdetnek. Sok szaktársunk elõtt, úgy tûnik, nem tudatosult eléggé, hogy az erdõrészlet tervezési egység szerepének labilissá tétele, az üzemtervezési feladatoknak szaktanácsadó vállalkozókra bízása, a gazdálkodó fogalmazta elõírásoknak, követelményként az üzemtervi elõírások közé iktatása, a holnap gazdálkodása egészének minõségi alakulását, romlását is maga után vonja, vonhatja. Az ember számára régtõl fogva ismert, hogy a természet erõitõl és adományaitól való függetlenedése tette lehetõvé elszaporodását, társadalmi - gazdasági felemelkedésének mai színvonalát. A természetközeli gazdálkodás szükségszerû velejárója, hogy az erdõk hozamképessége, az évente kitermelhetõ fatérfogat, a bevétel is leépül. A probléma ilyen összefüggései azonban nem képezik vita tárgyát, rendszerint szóba se kerül, megvalósításának mi az ára.
A korábbi gyakorlat, mint jól ismert, a gazdálkodótól független szervezetre, az Erdõrendezési Szolgálat szervezeteire bízta, tudományosan megalapozott, naturális erdõrészleti jellemzõkre épített üzemtervek összeállítását, amelyhez a területen gazdálkodó képviselõje csak észrevételeket tehetett. A gazdálkodás keretében viszont arra kellett törekedjen, hogy az erdõrendezõség által üzemtervbe foglalt célkitûzéseket a lehetõ legtakarékosabban, maximális szakszerûség betartásával hajtsa végre, nem sértve a tartamos gazdálkodási érdeket.
Az Európai Unió országai közé való illeszkedésünk globalizációs követelményei, az erdõgazdálkodás tekintetében azt jelentik, hogy a gazdálkodás természet és környezet között kímélõ legyen. Az erdõn belüli feltártság tegye lehetõvé az erdõtüzek oltását végzõk, a különbözõ szállító jármûvek zavartalan közlekedését. Elvárás az is, hogy az ország ne vásároljon olyan származási helyû faanyagot, ahol az erdõpusztítás, erdõk felégetése honos.
Az elmúlt fél évszázadot tekintve kézenfekvõ, hogy erdészeti vonatkozásban, az egyik legnagyobb jelentõségû eredményünk, az alacsony erdõsültség számottevõ növelése, a lábon álló élõfakészlet több mint megkétszerezése. A magunk részérõl csak hangsúlyozni tudjuk, hogy az erdõterület 25-27 %-os erdõsültségig való továbbnövelése, hosszú évekre feladatot adó égetõen fontos közügyünk, nemzeti ügy, mivel nem csupán a fahozam nagysága, de ennél fontosabb, az ország egész lakosságának egészsége, emberhez méltó környezeti feltételei, a holnap mezõgazdasága is függ attól, milyen szerepet fog az állam magára vállalni, a maradvány elvet messze meghaladóan, a magánszektorra korlátozott pénzügyi erdõtelepítési támogatáson túlmenõen.
Az állami erdõgazdálkodást megtestesítõ vállalatok végre meg kellene kapják a földvásárlás lehetõségét, állami tulajdonú új erdõk létrehozására. Az állami feladatot aligha lenne célirányos csupán a költségviselõ szerepkörére korlátozni. Az 300 ezer új erdõtulajdonos pillanatnyi elvárásaihoz, mai lehetõségeihez igazodva profitot, gazdasági hasznot eredményezõ sikeres erdõtelepítést tõlük elvárni, a még csak alakulóban lévõ magánszervezeti társulási formák láttán, jóindulattal is 1-2 évtizedes elõkészítési idõszakot követõen lehet remélni, különösen évi 20 000 ha-os telepítési feladatokra méretezetten.
A hazai erdészet jövõképét ágazati mérettel jellemezve elmondható, hogy az erdõterület hosszútávon 2,5-2,6 millió ha-ig fog növekedni. A gazdálkodás jellegétõl függõen, három eltérõ kategória lesz, illetve marad továbbra is, jellemzõen:
§ véderdõ
§ a gazdasági erdõ
§ az ültetvény
A véderdõ kategóriába természeti állapotuk tekintetében, õshonoz fafajok elegyes fafajú, elsõdleges rendeltetéssel rezervátum jelleggel fenntartott állományai sorolhatók. Jövõbeni elõfordulásukat mintegy 0,5-0,6 millió ha-os, a jövõ erdein belül 20 %-os nagyságrenddel lehet figyelembe venni.
A gazdasági erdõk hagyományosnak tekinthetõ kategóriájában, a fatermesztési rendeltetéssel, megítélhetõen az erdõterület mintegy 50 %, azaz 1,2-1,4 millió ha lesz. Az erdõtulajdon, különbözõségek megnövekedése okán, ennél a kategóriánál a gazdálkodás mindenkori színvonala és szervezeti formái fognak a mainál nagyobb változatosságot, jobban differenciálódó hatékonyságot mutatni.
A harmadik kategóriát a nagy hozamú egzóta fafajokra alapozott ültetvények fogják képviselni. Ezek országos terület aránya mintegy 25-30 % körül, azaz, 0,6-0,8 millió ha kiterjedésûre várható. A mai ismereteink szerint a duglászfenyõ, atlaszcédrus, mammutfenyõ, nemesnyárak stb. szelektált, a hazai arborétumainkban nagy fahozamot mutató változatai, belterjes mûvelést feltételezve, jól választott telepítési helyeken, a 20 m3 / ha / év átlagnövedék elérése, megközelítésére lesznek képesek. Az ilyen hozamnagyságok garantálni fogják, hogy a tájidegen fafajokkal is elfogadható kiterjedésûre legyen korlátozható a „ tájak megzavarása” . Az ERTI és a Soproni Egyetem tudományos kísérleti munkája, nagyban kell hozzájáruljon, a fentiekben vázolt jövõkép megvalósulásához.
Dr. Somkuti Elemér