MAJOR RICHÁRD
IN MEMORIAM TAMÁSI MIKLÓS |
Öt éve immár, hogy letetted a “tárogatód”. Most is nehéz elfogadnunk hirtelen távozásod; csupán lírád regéi enyhítik az űrt, mit örökbe hagytál, hogy lényegedben mindig velünk legyél.
|
“Ha csak egy szikrára emlékeztek és dalra gyújtotok, milyen jó lesz az új lobbanásban érezni: ott vagyok. ” ('73) |
|
“Amit megírtam, csak a porba írtam, amit mondanék, nem is fontos már, mint láncfűpelyhet tart a tenyerében az, aki megtalál.” ('75) |
Tamási Miklós (1936-1994) lírája a tárogatónak, e jellegzetesen magyar fuvolának, valóban sok jellemzőjét viseli magán; hangja sejtetően merengő, a távolból jön, gyakran szomorkás; de békés és megbocsátó, nem mindenkinek szól és gyakran magába néző; elmúlásról elmélkedő; hontalan. “Virágénekei” a szerelemről, népéről, hazájáról s a természetről igazgyöngyei a hontalan magyar emigrációs költészetnek. Miklós füzetlapjai mint a “lelki-tükör” mély vallásosságot, földi létünk értelmét s az örök készülődést, készenlétet tükrözik. Így élt, és így távozott.
Pályafutásának állomásai: Kárászmegyer, Békés, Sopron, Vancouver (és Erdély). Mint a hontalan magyar “tárogatója” sírja vissza kedves tájait.
|
“Messze vittek a vad csikók, nem látom a száraz tarlót, csak a szívem vérzi össze az az áldott régi tüske. Most már sem hegy, sem sík, sem rét börtönfallá nőtt messzeség zár el tőle s így lett a menny: Kárászmegyer, szülőhelyem." ('69) |
|
“Beteg vagyok, orvostalan, rámjárnak a napok. Kívül honos, benn hontalan, a lélek sorvadoz. Vajákosokkal küldj gyógyírt, hogy sorsom megkössék, Békés, hűtlen mindnyájunkért békétlen, vén község.” ('64) |
|
“Csupán a szavak s a hűvös hűség mulandók mint a gyönge pillanat, de a templomtornyok mint ősi őrség őrzik az elhagyottakat.” (“SOPRON” '69) |
|
“Nézik, nézik a messze csillagot, s a reménységet, amely megkopott, kitűzik; egy egész nép üzen - Mária szól: édes nemzetem.” (“ERDÉLYI BETLEHEM” '77) |
|
“Fényország Vancouver kazlakban áll a fény villázza a kedvet pár virágos legény mintha megszépülnék mintha szárnyam nőne mintha pálmaágak hullnának a földre mintha értem jönne messziről Valaki ballag már szívemmel a húsvéti csacsi.” (“VIRÁGVASÁRNAP” '73) |
Amikor Sopronba került az Egyetemre, én már a bakonyi erdőket jártam. A kommunizmus igen megtépázta Alma Materunkat, s annak több évszázados diákhagyományait, de 56-os forradalmunkban kifakadtak az "alvó magyar rügyek"; igaz “tiszavirágzás” volt csupán. S '57-ben hazátlanul találtunk egymásra, közös gyökérről, mint két igaz barát. Nézem a kusza sorokat, kedves ajánlást az “Eszkimó szerelem” első oldalán: “Major Ricsi erdész keresztapámnak szerető balekja: Tabaki”; mennyi emléket dúdol ez a néhány sor az elmúlt 37 esztendőből. Amit egyazon ösvényen, sokszor vállvetve, sosem különbözve együtt szőttünk sokban közös múlttá. Mégis költészete teljesen privát önvallomás. Szelíden és szomorúan ír de főleg önmagáról, az önzés egyetlen szikrája nélkül; önmagából kivetkőzve, bírálóan és felülről nézve; és egyre távolodva e tökéletlen, bár szeretett árnyékvilágtól. Az elvesztett hazától.
Tamási legszebb lírai megnyilatkozásainak többségében a hontalan magyar bánata és szorongása összefonódik a hit és az elmúlás gondolatával és hangulatával, melyek olykor-olykor feloldódnak “virágénekei” népiesen “naiv” hol szomorkás, hol víg “dallamaiban”.
|
“Barlangomat várként tartom és láncon fog ő engem, még saját fajtám elől is magamba menekedtem. Cammog az idő és mind lassabb a tájak érkezése, a magány egyre vastagabb, és teljesebb a béke.” ('63) |
|
“Gyere jó cimborám, egyetlen pajtásom, segítsél e szörnyű, kínzó koplaláson. Segítsd csillapítni éhségem hazámra, emlékeztess régi harangok szavára.” ('64) |
|
“Idegen ritmus ringat el, ha álomba bújsz félve, nap helyett mézes madzagon holdat húznak az égre Magányod mályva színein áttüzel ritka titka: kinek otthona elveszett az Isten lesz kalitja.” ('61) |
|
“Bár sosem kerestem rokolyának ráncát, másoknak sem törtem feje felett pálcát. Azért ne vessen meg sem gőg, sem alázat, hova árnyam vetem, ott lelem hazámat.” ('62) |
|
“Az én határom végtelen. Isten dülőjén megyek, s erős voltomban hanyagul csak ellene vétkezhetek. Álmaimban már majdnem ott járok, túl testek viszonyán, mint visszatérő örökös őseim messze birtokán.” ('64) |
|
“Ott állok meg jászolodnál, ugye énrólam is tudtál, mikor mint a kereszt foglya áldást adtál a latorra. Mint egynapos gödölye az én szívem olyan gyönge. Juhászbunda télidőben Hozzád vagyok készülőben.”('73) |
|
“Szavaid zápora veri az ablakom jó Mikes Kelemen kárhozott rokonom Írom hát levelem akárcsak te írtad így fakad virága a jeltelen sírnak” ('74) |
|
(1) “Vendégfogadóban idegen vánkoson vándorlegényeknek éber álmát alszom (2) a szemem is nyitva csak az elme pihen mint a tavirózsa a tó közepiben
kiált az éjszaka nem járhat a szegény álmában sem haza (5) és ha néha-néha föléje angyal száll azon imádkozik ne itt ébredjen már (10) ahonnan indultam ugyanoda értem minek is akarták az én létezésem (12) üres tenyeremet fejem alá teszem és lehúnyom mindkét tavirózsa-szemem” ('73) |
Író volt a szó igazi értelmében, nem politikus; mégis a politika hullámverései dobták partról-partra meggyötörve, mély nyomokat hagyva lelki világán; végeredményben halálos zúzódásokkal. Irodalmában erről szó sem esik, mégis ez adta meg mindennek a hátteret. Mint szerkesztő, prózaíró és aktivista annál szókimondóbb volt; de költészetébe nem engedte be a hétköznapokat, a hétköznapit. Számkivetettségünk első negyedében összeroncsolódva, mint az alvajárók tengődtünk; akiknek '56-ban az “óra” megállt. Első ocsúdásunk '65-re teszem, a Magyarház március 15-i ünnepélyén elhangzott "hidegzuhany" beszédem után. Utána hosszú ideig óvakodtunk itt helyben, máshol kevésbé; de akkor - mi ketten - végleg kezet fogtunk. Ami magyar nemzeti ellenállást, szabadságot, kommunista és nemzetközi baloldal ellenességet jelentett a legnyugatibb "végeken" - annak az élére álltunk. Kerestük és felvettük a kapcsolatokat az ellenállókkal, beleértve a más nemzetiségűeket is. Így szövődtek a kapcsolatok a Nemzetőrrel, Tollas Tiborékkal, Szörényi Évával, Magas Istvánnal, a Magyar Szabadságharcosok Világszövetségével, a Magyar Emberi Jogok Alapítvánnyal; a későbbiekben, ahogy a reform szelei a vasfüggönyön is átfújtak, az otthoniakkal: Csoóri, Csurka, Csengey, Lezsák és még hosszabb a névsor, ha itt említenénk az erdélyieket, a felvidékieket, a délvidékieket… Miklósnak szerkesztői tevékenysége révén a nagyvilágban terjesztett magyar nemzeti folyóiratokkal s azok munkatársaival szoros kapcsolathálózata épült ki. Ha nézeteiben ugyan radikális, kapcsolataiban mégsem volt kirekesztő, ezt bizonyítja az ITT-OTT mozgalommal való megértő és jó kapcsolata is. Állásfoglalásait kísérte az aggodalom, hogy végeredményben emiatt és a hazai propagandától megkövesedett beidegződések miatt sohasem lesz otthon elfogadva.
|
“Keserű a könny, mint az éretlen alma. Emlékszel a fiatal gyerekre a Levéltár előtt? Hogy majszolta sokáig a csutkát! …narancsot nem kóstolt soha. Mikor lehullt a fegyverek előtt, csak az Isten hajolt le érte… Hol van már az az alma, hol van már az az ősz? Fekete a mag és gyakran rossz földbe hull, Fekete a föld és már nem emlékszik. Vágd ki az almafákat, ne kócolja össze a szél haját az ág.” “ALMA” ('85) |
|
“Quo vadis - kérdezik a fák, merre tart, ki teljes körbe lát s fordítva sem szégyelli magát? Lépek előre, hátra is, elbújva álltam gátra is lehetek hibás, de nem hamis. E pontból nő a végtelen, egy az utam, a félelem: Hazámban lesz-e még helyem?” “FÉLÚTON” |
|
“Juhász akáclombja és eperfa-Sinka álomba ringató, gyermekkori hinta. Szelíd árnyékukban, kis dudvafa állok ezer virágommal egyre orgonálok.” “FÁIM” ('73) |
|
“Add Istenem, úgy aludjak el, hogy szívemben harag ne legyen. A szállásodon legyen egy hely, ha először szólítsz nevemen. Megbékülni, hogy a lét nemlét, és a nemlét örök létezés, úgy érni meg a végső szemlét, mint aki nem több, de nem kevés.” “BUCSU” ('73) |
Miklósnak szerelmi lírája, kedvessége és gyöngédsége ellenére szemérmesen rejtőzködő és allegorikus. De ki tudná ezt szebben mondani?
|
“Ha egyszer én is messze mennék, s tevéled együtt szép lehetnék, megőrizné-e gyarló másam e szörnyű, vétkes suhanásban valaki, ki nem lehet társam?” ('63) |
|
“Hisz jó vagy hozzám, mint a tej, álomba ringatsz, mint a mák, mégis majd egyszer éhesen, koplalva emlékezem rád.” ('73) |
|
“Borostyán vagy nékem, mely a vén fát fonja, így azt hiszik él még, zöldelget a lombja. Ha egyszer karjaid lehullanak rólam, nem akarlak látni téli zimankóban. te akkor is zöldelj maradj ilyen tiszta, én egyedül jöttem, úgy is térek vissza.” “BOROSTYÁN” ('73) |
A fenti idézetek csupán jellegzetes morzsák és töredékek voltak Tamási Miklós költészetéből nem a teljesség igényével, inkább “fénysugarak”.
|
“Világjáró kis furulya tudod-e még hol a haza? El ne némulj, ki ne száradj, halál ne csókolja szádat. Amíg a nyáj előtted jár mi nékik baj, neked is fáj. Zengj akkor is, ha nem hallják, itt a nép és ott az ország. Hazaszáll még a te hangod, elültetik, mint a magot, abból nő egy fiatal fa, furulyáknak diadalma.” “FURULYÁM MAGAM FARAGTAM” ('72) |