Dr. Mészáros Károly tszv. egyetemi tanár:

A fejlett európai országok felismerve a változó társadalmi igényekbõl fakadó kötelezettségeiket, a természeti környezetet veszélyeztetõ hatások következtében felértékelõdõ biológiai erõforrások szerepének jelentõs növekedését, átfogalmazták erdészeti politikájuk prioritásait. Az erdõ védelmi és szociális szolgáltatásai elsõdlegességet élveznek, de az erdõ sokrétû gazdasági hatásainak szakszerû és tartamos hasznosítása változatlanul feladatként fogalmazódik meg. A megfelelõ gazdasági háttér ezen országokban lehetõvé tette a módosított célrendszer megvalósításához szükséges anyagi fedezet biztosítását, teret adott a szükséges eszközök hatékony alkalmazásához. A korszerû erdészeti politikának Riói nyilatkozat elveinek megfelelõen ki kell terjednie az erdészeti erõforrások hasznosítására, a tartamos erdõgazdálkodás folytatására, a társadalmi igények messzemenõ figyelembevételére, az erdõk védelmére a károsítókkal szemben, az erdõk környezetvédelmi szerepe elismertetésére, esetlegesen annak díjazására, a nemzetközi együttmûködés, támogatás megvalósítására, az erdõk környezeti teherbíró-képességének fokozására, környezetbarát termelési technológiák alkalmazására, a tudományos kutatás fejlesztésére.

A fenti célok nagy része a jelenlegi nemzeti erdészeti politika céljaiként is értelmezhetõk, annak hangsúlyozásával, hogy Magyarország erdõgazdálkodását tekintve, a nagy múltú európai országok közé tartozik, sok esetben példaértékû megoldásokat alakított ki (természetvédelem törvényi szabályozása, alföldfásítás stb.). A hazai erdészeti politika alapelveinek változása az általános nemzetközi tendenciák érvényesülése mellett a rendszerváltás erdõgazdálkodást is érintõ hatásainak következményeképpen is változott.

A rendszerváltás folyamatában a törvényi szabályozás átalakulása, a kárpótlás és a privatizáció hatásainak érvényesülése, illetve a gazdasági válság az erdõgazdálkodás új helyzethez való alkalmazkodását követelte meg. Meghatározó elem a hazai erdõk tulajdoni viszonyainak átalakulása. A rendszerváltás folyamatában az erdõk sorsát érintõ legelsõ változás a Ptk. módosításával kapcsolatos, amely kimondja, hogy a korábban forgalomképtelen erdõ újra forgalomképessé válik. Az önkormányzatok vagyonáról szóló törvény a korábban tanácsi kezelésben lévõ erdõk önkormányzati tulajdonba adásáról rendelkezett, a szövetkezeti, és a szövetkezeti átmeneti törvény egyszerre jelölte ki a vagyon felosztását osztatlan szövetkezeti vagyonra, tagi tulajdonra és kárpótlási alapra. A privatizált területeken beinduló, mind markánsabban megjelenõ magán-erdõgazdálkodás céljai lassan körvonalazódnak, és új erdészeti politikai alapelvek megfogalmazását indukálják. A modern állami erdõgazdálkodás szervezete kialakítása szintén napjaink feladata, amely az erdõkezelés korszerû formáit, a közérdeknek legjobban megfelelõ vagyonérdekelt gazdálkodást kell elõtérbe helyeznie. E változások megkövetelik az erdészeti politika eszközrendszerének hatékony alkalmazását. Az eszköztár fõképpen a jogi, törvényi szabályozást, a pénzügyi eszközrendszer megfelelõ kialakítását jelenti.

A törvényi szabályozás legfõbb eszközének, az új erdõtörvény meghozatalának igénye az egész rendszerváltást végigkísérte. "Az erdõkrõl és az erdõk védelmérõl " szóló törvény elõkészítése már az 1989-ben megkezdõdött. Széles társadalmi és szakmai vita kísérte az elsõ változat, az un. szakmai törvénytervezetet, amelynek jó néhány változatát megismerhettük. Az Országgyûlés által 1996. június 18-án elfogadott törvényben a nemzet erdõvel kapcsolatos és állásfoglalása, erdészeti politikájának legfontosabb alappillérei egyértelmûen megfogalmazódtak. Eszerint a több évszázados gazdálkodás során kialakult hazai erdõk fenntartása csak szakszerû gazdálkodás keretén belül lehetséges. Az erdõgazdálkodás célja az erdõ védelme és a fenntartható erdõgazdálkodási tevékenység annak érdekében, hogy az erdõ megõrizze biológiai változatosságát, termõképességét, felújulóképességét, feleljen meg a környezeti és gazdasági elvárásoknak, töltse be egészségi szociális, oktatási és kutatási szerepét.

Az erdõt komplex, de egységes egészként fogja fel a törvény a termõföld, a faállomány, vad, természeti értékek egyéb élõvilág és erdei létesítményekkel együtt, amely tartamos erdõgazdálkodás követelményeinek megfelelõen kezelendõ. Kiemelten kezeli a tervezet az erdõben folyó egyéb tevékenységek összhangjának kérdését. A különbözõ érdekeltségek közötti összhang a körzeti erdõtervek, körzeti vadgazdálkodási tervek és üzemtervek összehangolásával teremtendõ meg. A természetvédelmi feladatok megvalósítását a vagyonérdekeltségû erdõgazdálkodásba kell integrálni, amelyet egységes nemzetgazdasági ágazatnak kell tekinteni, irányítását egy helyen kell összefogni.

Az erdészeti politikának további alapelvei a tervezet szerint az alábbiakban testesülnek meg:

• az erdõgazdálkodás hosszú távú, a környezetre és az emberek egészségére kedvezõ hatásokat tekinti elsõdlegesnek, ily módon határozva meg az erdõ komplex fogalmát.
• A fának mint megújítható természeti erõforrásnak elõállításához szükséges közgazdasági és szervezeti igények meghatározásával teremti meg a termelési funkció érvényesülésének feltételeit.
• A tulajdonviszonyoktól függetlenül szabályozza a tervezet a szakszerû erdõgazdálkodás követelményeit.
• Áttekinti a tartamos erdõgazdálkodáshoz szükséges eszközrendszert, különösen az állami szakigazgatási és szakhatósági szervezeti és mûködési rendszerét.
• Az erdõgazdálkodás szakmai alapjainak biztosításához az erdészeti szakszemélyzet kötelezõ alkalmazását írja elõ.

Az erdõgazdálkodásra nagy befolyással bírnak az egyéb szakmai illetve általános törvények is. Ezek közül a tulajdonviszonyokra jelentõs hatást gyakoroló törvénykezést már említettük, mind a magán mind az állami erdõgazdálkodás vonatkozásában.

Az erdõgazdálkodás szakigazgatási és szakhatósági szervezeti rendszere helyzetének megnyugtató rendezése elengedhetetlen. E területen komoly nehézségekkel küzd az ágazat, hiszen a megszorító gazdasági intézkedések közepette, egyre nagyobb feladatnak kell megfelelnie. Nem segítették elõ a rendezést a megyei közigazgatási hivatalok felállításánál az erdészeti szakigazgatásra vonatkozó elképzelések sem. Az erdõgazdálkodás sajátosságainak megfelelõ, annak érdekeit érvényesíteni képes szervezet várhatóan 1997-tõl kezdõdõen áll fel.

Kritikus kérdés az állami erdõk sorsának megnyugtató rendezése is. Az állam tulajdonosként köteles az erdõvel szembeni igényeket magasabb szinten biztosítani, akár az erdõgazdálkodásban elérthetõ közvetlen gazdasági eredményének terhére is. E kötelezettségeknek azonban csak akkor tud eleget tenni, ha a tulajdonában levõ erdõvagyon tartósan állami kezelésben marad és e céloknak megfelelõ szervezeti struktúrában mûködik. Az állami erdõtulajdon részarányának fenntartására viszont törvényi garancia sem létezik, hiszen az állam tulajdonában levõ vállalkozási vagyon értékesítésérõl szóló 1995. évi XXXIX. törvény az erdõ és egyéb földterületekkel kapcsolatosan kimondja, hogy az 5.§ (3) c) pontja alapján nem tartoznak a törvény hatálya alá az állam tulajdonában levõ erdõk, és a záró rendelkezés 70.§ (5) bekezdése értelmében az állam tulajdonában levõ valamennyi erdõ a pénzügyminiszter tulajdonlásába megy át és az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 104. § (3) bekezdésének c) pontja alá tartozó vagyonnak minõsül. E szerint a törvény hatálybalépésekor állami tulajdonban levõ erdõ az a vagyon, amely átmenetileg tartozik e körbe, forgalomképes és jövedelemszerzési céllal mûködtethetõ. Célszerû volna biztosítani kell az állami erdõk forgalomképtelenségét, annak érdekében, hogy a többcélú erdõgazdálkodás az egész társadalmat szolgáló tartamos megvalósulása létrejöjjön. Az állami erdõtulajdon képviselõjének ki kell válnia az - erdõ és erdõgazdálkodás sajátosságait figyelmen kívül hagyó - általános struktúrából és létre kell hozni azt a szervezetet, amelynél a tulajdonosi akaratba a közcélok érvényre juttatása fokozottan beépül. Nem szerencsés az állami erdõk felett és az állami erdõgazdasági részvénytársaságok felett tulajdonosi jogokat gyakorlók szétválasztása. Az állami erdõk hatékony mûködésének meg kell találni azt a szervezeti keretet, amely a tulajdonost megjelenítõ és egységes keretû szervezeti és mûködési szerkezetet alakít ki, amely beleillik a piacgazdaság tartósan fennálló viszonyaiba.

Az erdészeti politikának igen lényeges eleme a célrendszernek megfelelõ gazdasági környezet kialakításra szolgáló támogatási rendszer kiépítése. E támogatásoknak az erdõgazdasági ágazaton belül elsõsorban a magán-erdõgazdálkodás beindítását és zavarmentes mûködését kell szolgálnia. Elkerülhetetlen és indokolt a magán-erdõgazdálkodás támogatása, mivel az erdõállománynak ez a része kedvezõtlenebb termõhelyi, erdõállományszerkezeti és birtokszerkezeti adottságokkal rendelkezik. Figyelembe kell venni azt is, hogy az állami erdõgazdálkodás az átmeneti helyzetben még saját forrásból finanszírozható. A megnyugtató rendezés külön erdészeti alapot igényelne. A végleges megoldást hozó alapot úgy kell kialakítani, hogy alapvetõen állami költségvetési forrásokra támaszkodjon. Az erdõfenntartási járulék kivetésének jelenlegi formája sokáig nem tartható, nem szolgálja hatékonyan a tartamos erdõgazdálkodás pénzügyi alapjainak megteremtését.

Az erdészeti politika sajátos eszközrendszerének kialakítása az elkövetkezõ évek feladata. Amennyiben az erdõtörvény a közeljövõben elfogadásra kerül, keretei között mód nyílik a részletes szabályozás kialakítására, a megfelelõ eszközök alkalmazására.