Dr. Király Pál:
Mi lesz veled, Soproni Egyetem?
/Magyar ASZTALOS (AZ ORSZÁGOS ASZTALOS- ÉS FAIPARI SZÖVETSÉG LAPJA)
1996/12. 16-17.p./
Erdészeti és faipari szempontból is fontos törvényt alkotott az Országgyûlés 1996. július 3-án: a LXI. törvénnyel módosította a felsõoktatásról szóló 1996. évi LXXX: törvényt. Ez a jogszabály megszüntette a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemet, s a Soproni Egyetem elnevezésû intézményt mint regionális állami egyetemet léptette a helyébe.
Mielõtt a törvény nyomán kialakult soproni helyzet vizsgálatára rátérnénk, vessünk egy röpke pillantást a nagy múltú egyetem megpróbáltatásokban eddig sem szúkölködõ (kétévszázados - negyedévezredes) történetére, a mához vezetõ útjára.
Történelmi visszatekintés
A tanintézet gyökerei köztudottan Selmecbányára nyúlnak vissza, ahol 1735-ben bányatisztképzõ iskolaként kezdte mûködését. Az intézményt 1770-ben Mária Terézia királynõ akadémiai rangra emelte. Az akadémián - az ilyen irányú szükséglet növekedésének megfelelõen - egyre több erdészeti ismeretet is oktattak a leendõ bányamérnökök számára avégett, hogy a kincstári bányákhoz tartozó és azok faellátását biztosító erdõket szakszerûen tudják kezelni. 1808-ban önálló erdészeti tanszéket (Forstinstitut) hoztak létre az akadémián, a Forstingenieur-ök képzésének céljára. Ettõl az évszámtól kezdve számlálják Sopronban az oktatási éveket (a jelenlegi a 188.) A selmeci Berg- und Forstakademie elnevezése és hivatalos oktatási nyelve az 1867-es kiegyezés után magyarrá vált,1904-tõl pedig már fõiskolai rangban mûködött tovább.
A mai soproni fejlemények és indulatok megértése szempontjából tudni kell, hogy Selmecen igen színes és sajátságos diákélet alakult ki, amelyhez hasonló nem akadt az ország más oktatási intéz-ményeiben. A diáknótákból, szokásokból, íratlan és írott szabályokból stb. álló hagyományokat ugyancsak páratlan emberi kapcsolat: testvéries összetartás, önzetlen bajtársiasság, mély barátság (és humor) hatotta át, ami azután a végzetteket az életben is tovább kísérte, mindhalálig. Ez volt a közmondásossá vált "selmeci szellem".
Az I. világháború végén, 1918-19-ben a fõiskolának mint magyar állami intézménynek el kellett hagynia õsi fészkét, az éppen csak hogy megalakult Csehszlovák Köztársaság területét és Sopronba költözött (a k. u. k. hadsereg által kiürített épületekbe). Selmec nosztalgikus emléke azonban kitörölhetetlenül élt tovább a soproni diákgenerációk lelkében, s ezzel együtt a diákhagyományok és a selmeci szellem. Mindezt még az 1950-tõl alkalmazott kegyetlen megtorlásokkal, tilalmakkal sem sikerült kiirtani az ifjúságból.
Az intézmény 1934-ben kapott elõször egyetemi rangot: a József Nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez csatolták (aminek a budapesti mûegyetemisták nemigen örültek). 1949-tõl kezdve a bánya- és kohómérnöki kar fokozatosan a nehézipar egyik akkori fellegvárába, Miskolcra költözött, az erdõmérnöki kart pedig a budapesti Agrártudományi Egyetemhez csatolták. Az agráregyetem 1950-tõl kezdve áttelepült Gödöllõre, az ottani hatalmas, államosított premontrei épületkomplexumba, a soproni kar pedig 1952-tõl önálló Erdõmérnöki Fõiskolaként folytatta tovább tevékenységét. Közben a gazdasági folyamatokkal és igényekkel párhuzamosan - egyre inkább izmosodott a faipari tantárgyak oktatása, mígnem 1962-ben a fõiskolából ismét egyetem: az Erdészeti és Faipari Egyetem lett.
Az évek múlása során a két karú egyetem újabb és újabb szakokkal, valamint a székesfehérvári földmérési és földrendezõi fõiskolai karral bõvült. Az új szakok hallgatóit a régiek már egyetemista pályafutásuk legelején ("balek" korukban) beoltották a selmeci - és immár soproni - szellemmel, s bevezették õket a hagyományokba. A selmeci örökség azonban nemcsak továbbadásra került az új generációk számára, hanem tovább is gazdagodott újabb és újabb motívumokkal.
Kényszer szülte megoldás
Ebbe a nagyjából három és fél évtized alatt megállapodottnak tûnt helyzetbe hozott lényeges változást a bevezetõben említett új törvény. A jogszabály az egyetem helyzetével, sorsával, jövõjével valamelyest is foglalkozók számára tulajdonképpen nem okozott nagy meglepetést, talán inkább megkönnyebbülést. Az ugyanis még az átlagember elõtt sem volt titok, hogy a rendszerváltás után, de különösen az 1994-es kormányváltást követõen az ország (pontosabban: az állam, a központi költségvetés) nehéz helyzetére való hivatkozással elõtérbe került az infrastruktúra, ezen belül az oktatási intézményrendszer reformnak elkeresztelt átszervezése; gyakorlatilag szûkítése, ahol lehet, leépítése. Az olyan kisebb intézmények önállóságának jövõje, mint amilyen az EFE is volt, megkérdõjelezõdött.
Azt a hosszú, izgalmakkal telített, küzdelmes folyamatot, amely a "Soproni Egyetem" kimondásáig elvezetett, csak az egyetem vezetõi tudnák részletesebben megírni. Végül is ezt a végeredményt magának az erdészeti-faipari szakmának és kapcsolt részeinek is üdvözölniük kell, bármennyire is érzékenyen érinti az egykor Sopronban mérnöki oklevelet szerzetteket az "erdészeti" és "faipari" jelzõk eltûnése az intézmény nevébõl. Mert az igazi tét nem ez volt, hanem magának az egyetemnek a léte. Ha talán nem is szûnt volna meg a magyar erdõ- és faipari mérnökképzés, de könnyen kerülhetett volna más és máshol székelõ, más fõprofilú felsõfokú tanintézet(ek) alárendeltségébe.
Mit mutat a statisztika?
Profilt emlegetve, úgy tûnik azonban, hogy ez alkalommal nem csupán névváltozásról van szó, hanem a belsõ képzési arányok lényeges (a következõ években még tovább változó) módosulásáról is. Ennek szemléltetéséül szolgáljon egy kis statisztika a jelenlegi hallgatói létszámról, az októberi állapot szerint. A rövidség kedvéért a "hallgató" feltüntetést mellõzzük a felsorolásban.
Nappali tagozaton tanul összesen 247 erdõmérnök, 204 okleveles faipari mérnök,110 fõiskolai szintû faipari mérnök, 74 környezetmérnök, 15 okl. papíripari mérnök, 57 belsõépítész és 150 gazdálkodási (!) hallgató. Székesfehérvárott a nappali tagozaton fõiskolai szinten folytatja tanulmányait 150 általános földmérõ-földrendezõ, 38 földmérõ és 15 földrendezõ hallgató.
Levelezõ tagozaton 409 hallgató folytatja tanulmányait, a következõ megoszlás szerint: 13 erdõmérnök (Csíkszeredán, távoktatás keretében), 3 okl. faipari mérnök kiegészítõ, 9 okl. könnyûipari mérnök kiegészítõ, 60 gazdálkodási, 8 közgazdasági kiegészítõ,142 vadgazda (fõiskolai szintû), 112 mûszaki szakoktató (fõiskolai szintû), 62 földmérõ rnérnök hallgató (fõiskolai szintû).
A teljesség kedvéért vegyük számba a továbbképzésben résztvevõket is, akik már természetesen korábban megszerezték diplomájukat. Egyetemi szintû továbbképzésben vesz részt 17 növényvédelmi, 29 termék- és bútortervezõ és 79 vállalkozási gazdasági szakmérnök. 18 okl. mérnöktanár egyetemi szintû, 19 mérnök-tanár pedig fõiskolai szintû továbbképzés keretében folytat tanulmányokat. Székesfehérvárott fõiskolai szintû továbbképzés részese 21 térinformatikai, 22 ingatlankataszteri, 33 UNIGIS térinformatikai, 17 Tempus-OLLO földmérõ és 12 TempusOLLO ingatlan-nyilvántartó szakmérnök.
Végül megemlítjük, hogy a doktoranduszok száma a nappali tagozaton 35 fõ, a levelezõn 25, egyéni képzõs pedig 5 fõ.
Az egyes szakok, képzési formák és diplomák tartalmi magyarázatába terjedelmi szempontok miatt nem mélyedhetünk. E tekintetben az egyetem illetékesei bizonyára készséggel nyújtanak felvilágosítást a részletek iránt érdeklõdõknek.
Ami a számokból következik
Az adatokból látható, hogy a jelenlegi felvételi arányokat feltételezve (és a székesfehérvári fõiskolai kartól eltekintve) öt év múlva Sopronban a nappali tagozaton a gazdálkodói hallgatók száma önmagában több lehet mint az összes többi mérnökhallgató száma együttesen.
A profilmódosulást tetézni fogja, ha bekövetkezik (márpedig bizonyára bekövetkezik), amit dr Winkler András rektor az idei tanévnyitó beszédében mondott:
"A Benedek Elek Pedagógiai Fõiskolával intézményi tanácsaink jóváhagyása alapján hamarosan egy egyetem keretében egyesülünk... Így Sopronnak olyan felsõoktatási intézménye lesz, amelyben közel 3000 hallgató tanul majd."
Ez az egyesülés tehát a közgazdászok mellé további jelentõs számú pedagógushallgató beáramlását fogja jelenteni a Soproni Egyetemre, ami tovább fogja szûkíteni a tradicionális mérnökhallgatók arányát.
A rektor tanévnyitó beszédét így folytatta: "Akkor maradunk meg régi hírünknek megfelelve, ha nem térünk el a selmeci, soproni tradícióktól, ha a család új tagjait is e szellemen fogja nevelni, képezni."
Elvész-e a selmeci-soproni szellem?
A szakmát is, az erdõ- és faipari rnérnöki karok hallgatóit is éppen ennek az utóbbi mondanivalónak a feltételes módja, az a bizonyos "ha" aggasztja. Eddig ugyanis erdészek és fások valóban egy nagy családot képeztek az egyetemen is, az életben is. (Ami persze nem zárta ki egy kis idõnkénti csipkelõdés lehetõségét.) Ennek a közvetlen kollegiális kapcsolatnak az volt az alapja, hogy minden soproni hallgató átment azon a bizonyos balekkeresztelõn és mindazon, ami az után következett két évszázad óta. S bár minden ember sajátos egyéni jelenség és a selmeci-soproni nevelés eredményét sem lehet naiv idealizmussal kezelni, a Sopronban végzettek mégis tudták egymásról, hogy egyivásúak. S ennek a hagyományos szellemiségnek már nemcsak országos ismertsége volt, de híre az országhatáron is túlterjedt. Ennek a felhígulásától, esetleges elsikkadásától fél most az erdész-fás szakma.
Így lesz-e vagy sem, annak prognosztizálásába nem bocsátkozunk. Ehelyett inkább idézünk néhány sort a "Soproni Mûhely" címú egyetemi házi lap 1996. 6-7. (októberi) számából. (Az érdekes, tartalmas és nem is kis lapot témánktól függetlenül is érdemes kézbe venni!)
Így látja az ifjúság
Bagdán Levente IV. évf. erdõmérnök- hallgató, a Selmeci Társaság titkára többek között a következõket írta (20. oldal): Az adatokból látható, hogy a jelenlegi "A létszám növekedésével azonban el fog veszni minden , amit SELMECI HAGYOMÁNYUNKNAK tartunk. Veszni fog az a bensõséges légkör, ami a személyes ismeretségeken alapult. Néhány éve még szinte mindenki ismert mindenkit, legalább látásból. Ennek vége! Ilyen óriási mennyiségû pogánnyal nem tudunk megfelelõen foglalkozni! Ha, mint már néhány éve, mindenkit megkeresztelünk, a társaság nagyon felhígul, a hagyományokat nem teljes szívükkel elfogadók aztán belülrõl fognak bomlasztani. Kérek minden DICSÕ FIRMÁT, hogy csak azt keresztelje meg, aki hagyományainkat elfogadja, lelkesedik érte és a balektól elvárt tudással rendelkezik! NE ADJATOK WALDENT ARRA, AKI CSAK LILA ZAKÓBAN ÉRZI JÓL MAGÁT! Ha nem így teszünk, néhány éven belül csak legenda lesz, amit õseinktõl örököltünk. A SELMECI SZELLEM csak szûk és zárt körû társaságban õrizhetõ meg."
Még keményebben fogalmaztak annak a szeptember 7-én kelt memorandumnak a szerzõi, amely a "Gerencsérpusztai nyilatkozat" címet viseli, s amelyet két okl. erdõmérnök és 10 erdõmérnök-hallgató írt alá (kilenc IV. évf. és egy I. évfolyamos). Íme a lényege:
"Nem kívánjuk kétségbe vonni ezen új szak indításának szükségszerûségét, jogosságát és pozitívumait, de meglevõ értékeink felhígulását kiküszöbölendõ, el kell vetnünk azon felvetéseket, melyek e képzési formának a selmeci hagyományokhoz való igazíthatóságát szorgalmazzák.
Javasoljuk, hogy az újonnan indult képzés hallgatói a késõbbiekben próbáljanak egy, az átlagos egyetemeken bevált ún. "gólyatáborok" nevezéktanában és szellemiségében gondolkodva saját közösségi fórumaikat megszervezni.
Véleményünk szerint a baleksággal, firmasággal járó kötelezettségek és jogok ilyen módon bekövetkezõ és ilyen mértékû torzulása az e szellemben mûködõ szakmák emberi kapcsolataiban kezelhetetlen torzulásokat eredményezne.
A korábbiakban elmondott gondolatok szellemében kijelentjük: a közgazdász hallgatók esetlegesen balekokká történõ megkeresztelését ellenezzük és ehhez részünkrõl nem járulunk hozzá!"
E megnyilatkozások is mutatják: (egyelõre) nincs (igazi) béke a Soproni Egyetemen! Aggodalommal vegyes kíváncsisággal várjuk a helyzet további alakulását.
Közben azért annak a bizonyos "erdészeti" és "faipari" jelzõnek a magyar felsõoktatási intézmények palettájáról történt eltûnését - azt meggyászoljuk!