A génmegőrzés alapvonalai

A génmegőrzés általános célja a genetikai változatosság, az alkalmazkodóképesség, tágabb értelemben az evolúciós képesség fenntartása, amely a fajok és populációk hosszú távú fennmaradásának lényeges előfeltétele. A génmegőrzés a biodiverzitás szintjei (tájszerkezeti, társulási, faji és genetikai) közül a legalapvetőbb, az átörökítést érintő szinttel foglalkozik.

Az előbbiekben vázolt célokat a genetikai erőforrások védelme útján lehet elérni. Egy adott faj genetikai erőforrásai alatt mindazokat a növényanyagokat, azaz természetes előfordulásokat, mesterségesen létrehozott ültetvényeket és gyűjteményeket értjük, amelyek aktuálisan vagy potenciálisan hasznos genetikai információt hordoznak, ezért védelmük ökonómiai vagy ökológiai okokból, vagy egyszerűen a faji genetikai diverzitás fenntartása miatt szükségesnek látszik.

Hasonlóan a biodiverzitás általános védelméhez, a genetikai erőforrások védelmét is több szempont indokolja, ezek közül egy általános és két konkrét emelhető ki:

• A genetikai változatosság megőrzése általában: a környezeti feltételek változása és a fajok, populációk reagálása a változó körülményekre csak nagyon kismértékben prognosztizálható. Az előre nem látható jövőben ma ismeretlen vagy “értéktelen” tulajdonságok válhatnak fontossá. A cél ez esetben tehát a genetikai változatosság általános megőrzésére irányul, függetlenül attól, hogy ez a változatosság ismert-e illetve, hogy értékesnek minősül-e.
• Gazdaságilag előnyös tulajdonságok megőrzése: bizonyos egyedek, populációk ilyen célú kiválasztását a pillanatnyi és előre jelezhető gazdasági érdekek és szükségletek erősen befolyásolják. Ez esetben tehát a legjobb magtermelő állományokat, a legszebb, kedvező termesztési-műszaki tulajdonságokkal rendelkező egyedeket stb. védjük.
• Az alkalmazkodóképesség megőrzése: a fajok hosszú távú fennmaradásának előfeltétele a genetikai változatosság, a diverzitás megőrzése, mivel változó környezeti feltételek mellett az alkalmazkodás csak akkor lehet eredményes, ha kellően változatos genotípusok kínálatára támaszkodhat. Emellett a diverzitás bizonyos mértékű biztosítékot jelent a patogének, rovar- és más fogyasztó szervezetek túlszaporodásával és mértéktelen károsításával szemben.

A természetvédelem és génmegőrzés közötti különbség elsősorban szemléleti, a célok és feladatok sok tekintetben azonosak. Míg a hagyományos természetvédelem a biodiverzitás védelmét taxonómiai oldalról közelítette meg (meghatározott fajok, változatok képezték a védelem tárgyát), addig a génmegőrzés a faji, fajalatti bélyegek eredendő forrását, magukat a géneket helyezi a figyelem központjába. A természetvédelmi megközelítés elsősorban a természetes vagy természetszerű ökoszisztémák őshonos fajaira összpontosít, míg a génmegőrzés tevékenysége a gazdaságilag hasznosított kultúrfajok felől indult. A természetvédelem dinamikusabb szemléletének terjedésével a célok és eszközök közeledése állapítható meg. Kijelenthető, hogy korszerű, dinamikus természetvédelem a genetikai szempontok figyelembevétele nélkül nem is valósítható meg. A faji identitás megőrzése szorosan összefügg a populációk szaporodási feltételeivel. Ebből nyilvánvaló, hogy a természetvédelem végső soron genetikai kérdés is, a génmegőrzés szempontjainak figyelembevétele a gyakorlati természetvédelmi teendőket alapozza meg.