Az erdõknek a Föld vízháztartásában betöltött fontos szerepe már nagyon régóta közismert. Az erdészek érthetõ módon mindig kivették részüket a megfigyelésekbõl és a kutatásokból. Elég csak Szántó Istvánra az egész Kárpát-medence, de különösen a Dunántúl vízrendszerével kapcsolatos országos érvényû munkáira, Balsay Istvánra a Hanság vízjárásának kiváló ismerõjére, Koltay Györgyre az ártéri erdõkkel kapcsolatos közléseire, vagy Majer Antal professzorra gondolni, aki az erdõk életében a víz meghatározó szerepét alapvetõ módon vízgazdálkodási fokozatokban határozta meg. A kisnánai eróziómérõ állomás munkáját is erdészek tervezték és irányították.
Az erdészeti hidrológiával erdõtörténeti vizsgálódásaim során találkoztam. Szakmai példaképem Kiss Ferenc, aki az erdész szakmától elismerésként a szegedi erdõk atyja nevet kapta, szinte gyermekkoromtól kezdve irányította, vezette a természet iránti érdeklõdésemet és rajongásomat, késõbb szakmai tevékenységemet. Születésének l00. évfordulójára életrajzának összeállításával igyekeztem tisztelegni. Eközben akadtam rá A Duna-Tisza közi vadvizek és gazdasági jelentõségük címû tanulmányára, amely a Föld és az Ember c. folyóirat 1930 évi 2. számában jelent meg. A nagyon nehezen fellelhetõ folyóiratot az Országos Széchenyi Könyvtár kutatói egy magángyûjteményben fedezték fel és csak mikrofilmre vett másolatát tudták számomra megküldeni. Abban a cikkben Kiss Ferenc a következõket írja: Magyarország sík területein, ideszámítva a Nagy- és Kisalföldet, a talajvíz egy 35 éves ciklusnak megfelelõ dagályt és apályt mutat, vagyis 35 év alatt a talajvíz eléri a legmagasabb nívót, s leszáll a legalacsonyabbra, mégpedig a leszállás gyorsabb, mint a felszállás.
Megkülönböztetünk egy hét éves legmagasabban álló és egy hét éves legalacsonyabban álló talajvízciklust, s a közben található háromszor hét éves ciklus a közepes állásokra esik. A talajvízleszállás gyorsabb ütemû, mint a talajvízszint-emelkedés, ezért az alacsonyabb vízállás hosszabb ideig tart, mint a közepes magasságú vízállás."
Ezt az idézetet azért emeltem ki, mert az erdõ és a víz kapcsolatában döntõ jelentõségûnek tartom. Voltaképpen Kiss Ferenc alföldi megfigyelései és tapasztalatai késztettek a hegyvidéki erdõk vízzel kapcsolatos vizsgálódásaira. Elhatároztam, hogy a Kiss Ferenc féle összefüggéseket a hegyvidéki erdõkben is megvizsgálom. Negyven év távlatából állíthatom, hogy a Kiss Ferenc féle talajvízmozgás, némi korrekcióval, a hegyvidéki erdõkben is helytálló. Az évtizedeken át vizsgált forráshozamok, kútvízszintingadozások igazolják ezt a nagyjából 7 éves periódusos mozgást. Mindezt ezért is kellett lerögzítenem, mert az ötvenes években voltak kétkedõk, akik az efféle "babonák"-ban nem hittek. A bibliai hét bõ és hét szûk esztendõhöz hasonló jelenség emlegetése a pártállami idõkben nem volt "szalonképes". Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a talajvízmozgást a XIX. században és a XX. század elsõ felében még nem nagyon befolyásolta az emberi tevékenység. Napjainkban a vízrendszerek mérhetetlen megcsapolása, a víz pazarlása, elszennyezése, vízfolyások erõszakos megváltoztatása, a már bizonyítható klímaváltozások befolyásoló hatása - amely már globális hatásokban tükrözõdik - az ózonpajzs elvékonyodása, kilyukadása, a szén-dioxid miatti általános felmelegedés, az általános elszárazodás és egyéb globális hatások már igen erõteljesen hatnak a talajvízmozgásokra is. Ezért kell a sok megfigyelés, mérés, adatrögzítés.
Erdõtörténeti indíttatású volt a soproni Dudlesz erdõ történetének feldolgozása is. Eközben gyõzõdhettem meg a hegyvidéken is a víz meghatarózó jelentõségérõl. A Dudlesz erdõben évszázadokon át nagymértékû legeltetés folyt. Az amúgy is vékony földréteg összetömörödött és nem tudta megtartani a viszonylag kevesebb csapadékból származó vizet. Másfélszáz év alatt látványos fafajcsere történt. A nagyobb vízigényû juharok, hársak eltûntek a területrõl és elhatalmasodtak a szárazságûrõk a molyhos tölgy, a cser, a nyír. Az erdészek végezetül mesterségesen behozták az erdei- és a feketefenyõt azzal a szakmai indokolással, hogy a szárazzá vált területen csak ezek maradnak meg. Arra nem is gondoltak, hogy így tovább szárítják az erdõ talaját. Ennek történetét Az Erdõ l955 júliusi számában /3o1-3o4 oldalak/ Adatok a soproni Dudlesz erdõ vízgazdasági szerepéhez címû cikkemben részleteztem. Ez a tény irányította igazán kíváncsiságomat a soproni hegyvidéki erdõkre. Vajon a vízzel gazdagabban ellátott erdõterületen milyen lehet az erdõ és a vízmozgás kapcsolata.
Az elmúlt közel fél évszázados diktatórikus politikai hatás nem múlt el nyomtalanul. A marxista alapálláspont szûklátókörû értelmezése volt, hogy az erdõ csak faanyagtermelõ, amelynek egyetlen feladata biztosítani az úgynevezett szocialista tervgazdálkodás faanyaggal való ellátását. Az erdõnek a faanyagon kívüli szolgáltatásairól, az immateriális hatásokról még beszélni sem volt szabad. A marxisták nem tudták sehová besorolni az erdõ hatásait ,termelvényeit, amelyek nem kézzel foghatóak, nem anyagi jellegûek voltak. Ilyen abszurd álláspont volt, hogy a tiszta levegõnek és a tiszta víznek nincs értéke, hiszen abban emberi munka nem testesül meg. Ilyen elfogadhatatlan elv érvényesült sajnos az erdõk közelmúlti magánosításakor is, amikor csak az erdõterület nagyságát vették alapul és teljesen figyelmen kívül hagyták az erdõ területén álló fatömeg értékét. Az erdõ tehát nem ért annyit a pártállami vezetõknek, mint amilyen értéket valóságosan képviselt. Amikor bennünk szakemberekben felmerült a soproni hegység vízzel kapcsolatos vizsgálódásának gondolata, egyúttal felmerült a terület védetté nyilvánításának gondolata is. Megfigyeléseket, kutatásokat csak érintetlen, vagy kevésbé zavart területen lehet végezni. Erre kiválóan alkalmasnak ígérkezett a Soproni - hegység.
A Soproni Egyetem Erdõmûveléstani Tanszékének és a Tanulmányi Erdõgazdaságnak érdeklõdését sikerült felkeltenem és erkölcsi, de késõbb anyagi támogatásukkal meg lehetett indítani a vízrajzi megfigyeléseket. A cél elõször a vízzel kapcsolatos adatgyûjtés, vagyis a vízrajzi felvétel volt. Tanulmányi Erdõgazdaság igazgatója Sallay Ferenc elrendelte a kerületvezetõ erdészek számára a területen található források, vízfolyások vizsgálatát, megfigyelését. Néhány hónapi elõkészület után 1954 õszétõl l955 nyaráig megtörtént az elsõdleges hidrológiai felvétel. Mintegy 70 forrást sikerült a térképen is megjelölni, rögzíteni. A vízfolyásokon kívül térképre került minden ismert mûködõ, vagy már megszûnt forrás, szivárgó, mocsaras terület, tó, kút. Errõl a munkáról Az Erdõ l956 januári számában /l6-2o oldalak/ Jablánczy Sándorral az Erdõmûveléstani Tanszék akkori vezetõjével írt közös cikkünkben számoltunk be.
A Soproni Mûhely címoldalán található Tersánszky Józsi Jenõtõl eredõ idézet igencsak rímel azzal a jelmondattal, amelyet Fridtjof Nansen, a világhírû északsarki kutató vallott: "Az ember tudásra, megismerésre vágyik, s ha megszûnik ez a vágya, nem méltó többé az ember névre." Ez a jelmondat vezérelt a Soproni - hegyvidékkel kapcsolatos megfigyelésekben és adott erõt ahhoz, hogy szerény mûködésemmel én is valamivel hozzájáruljak a vízrajzi feltáráshoz. Eközben a felvilágosító munkát is fontosnak tartottam. Ezért a Soproni Szemle 1956 évi 4.száma 390. oldalán megjelent egy írásom: Védjük erdei forrásainkat címmel.
Fontosnak ítélem ebbõl a szempontból Sopron legrégibb erdõtérképérõl megjelent írásomat. Ezt a térképet a soproni levéltárban találtam, amelyet 1787-ben Sárközy András városi mérnök készített. A térkép l8o x 88 cm kiterjedésû vászonra ragasztott, kitûnõ minõségû papírra tussal és vízfestékkel készült térkép. A térkép többek között azért is nagy jelentõségû, mert feltûnteti az akkori vízfolyásokat, forrásokat, kutakat. Innen tudjuk, hogy a XVIII. század végén a Rák patak egész sor vízimalmot hajtott, amelyek rajta szerepelnek a térképen. Mekkora lehetett a patak állandó vízhozama, ha vízimalmok sora mûködhetett rajta. A témát a Soproni Szemle l957. 12. számában a l09-117 oldalakon megjelenõ tanulmányomban dolgoztam fel.
Kessler Hubert az országos hírû vízügyi szakember, aki egy idõben az Aggteleki Cseppkõbarlang igazgatója, majd késõbb a Vízgazdasági Tudományos Kutató Intézet fõmérnöke volt, készségesen segített a hidrológiai megfigyeléssorozat megindításában. Megkezdtük a területre hullott csapadékmennyiség mérését, továbbá néhány fontosnak ítélt forrás percenkénti hozamának, a levegõ hõmérsékletének és a forrásvíz hõmérsékletének hetenkénti mérését. Egyidejûleg megkezdtük a források és a különféle erdõrészek népi elnevezéseinek felkutatását is.
Elõször három forrást választottunk ki, amelyet hamarosan l6 forrás vizsgálatára, mérésére terjesztettünk ki. l958-ban már 47 forrást figyeltünk. Idõközben megjelent Az Erdõ-ben egy erdõtörténeti tanulmányom, amely a soproni városi erdõk XVIII. század eleji állapotával foglalkozott. Ez a cikk ugyan közvetlenül nem foglalkozott a forrásokkal és a vízjárással, de számos ponton érintette a terület vízrajzi helyzetét. Például az árkokban elõforduló fafajokról következtetni lehet az akkori vízviszonyokra. A tanulmány Az Erdõ 1957. évi 3-4. számában a 276-28l oldalakon található.
l959-ben elérkezettnek láttam az idõt ahhoz, hogy megkíséreljem összeállítani az elsõ Soproni - hegyvidékre vonatkozó forráskatasztert. A forrásokról szóló összefoglaló cikk a Soproni Szemle l959. évi 4.számában a 325 - 344 oldalakon található. A tanulmányban 64 forrás szerepel, ebbõl 22 állandóan mûködõ forrás és 42 idõszakos. Az utóbbi években szaporodott az idõszakos források száma. Ez a cikk azóta is kiindulópontja a forrásokkal foglalkozóknak.
A forrásfoglalások elvégzésébe bekapcsoltam az erdész középiskolai tanulókat is. Eltekintve a szakmai ismeretek bõvülésétõl, az ifjúság nevelésében a források foglalása nagy fontosságú. Az erdészeti technikumi tanulók l96l és 1966 között számos forrást tisztítottak meg, javítottak ki, vagy foglaltak. A Tanulmányi Erdõgazdaság, továbbá a Soproni Városi Kertészet anyagi támogatásával mintegy 12 forrást foglaltunk. Ezek a foglalások pénz hiányában sajnos csak ideiglenesek lehettek, de azért mintegy 8-lo évre biztosították a források tisztaságát és zavartalan használatát.
A Soproni Erdészeti Technikum 1961-es évkönyvében a l7-25 oldalakon az ólomároki forrás foglalásának történetét örökítettem meg. Errõl fényképeket is közöltem. A források megfigyelésében nagy segítséget találtam tanítványaim között, akik szombaton és vasárnap lelkesen járták a terepet, biztosítva a kijelölt források állandó karbantartását és végezve a méréseket. A sok adat alapján l962-ben már arra vállalkozhattam, hogy egy kis összesítést tegyek. Az ebbõl készült cikk az Erdészeti Technikum l962-es évkönyvének l0-12 oldalain jelent meg Adatok a soproni - hegyvidéki források vízhozamváltozásaihoz címmel. Ebben a cikkben már utalok a Kiss Ferenc által az Alföldre megállapított talajvízapály és dagály jelenségének a hegyvidéken való érvényességére is.