A megfigyeléseket kútvízszintingadozási mérésekkel bõvítettük ki l963-tól kezdve. Jelentõs eredmény volt, hogy Kessler Hubert hathatós segítségével, továbbá a Tanulmányi Erdõgazdaság anyagi támogatásával a Rák patak medrébe egy beton vízbukót építettünk, amely alkalmas volt a patakvízszintingadozások mérésére. A beton bukó kissé fagyrongálta állapotú, de még napjainkban is használható lehetne. Néhány évvel késõbb a Tanulmányi Erdõgazdaság beszerzett egy automatikusan mérõ vízszintingadozást mérõt és regisztráló készüléket is. Az automatikusan mérõ készülék beépítése sajnos ismét csak pénz hiányában elmaradt. A készülék napjainkra már kissé elavult típusú, valahol egy raktárban pihen.
l965-ben 45 forrás hozamát, néhány kút vízszintingadozását l5 erdész mérte hetente. A soproni források feltárása és a foglalások híre terjedt. Ennek elismerése lett, hogy az 1974-es Soproni Nyári Egyetem programjának keretében felkértek elõadás tartására. A Soproni - Hegyvidék vízgazdálkodása, mint a környezetvédelem része címmel. Az elõadást l974 július 15-én tartottam meg. Kényszerûségbõl l974 nyarától kezdve a megfigyeléseket szûkíteni kellett.
Az Erdõ 1975 decemberi számában ismét beszámoltam a hegyvidéki erdõkben végzett megfigyelésekrõl az 559-564. oldalakon. l976-ban ismét felkérést kaptam a Soproni Nyári Egyetem keretében elõadás tartására, amelyre július 19-én került sor. Az erdõ szerepe vízgazdálkodásban címmel. Felkérésre összeszedve minden bátorságomat a nemzetközi, fõleg német közönség elõtt németül is elmondtam elõadásomat.
A hetvenes években a Soproni Városszépítõ Egyesület Erdészeti és Természetvédelmi Bizottságának elnöke Dr. Majer Antal volt. Mellette titkári szerepet vállaltam. Meg kell emlékeznem egy eseményrõl, amelynek tevékeny részese voltam, és amely képet fest az akkori viszonyokról, továbbá jól példázza Majer professzor kiemelkedõ szakmai és emberi nagyságát. Az akkori pártvezetés és Sopron város vezetõsége nem értékelte kellõképpen a városkörnyéki erdõket. Számos értekezleten vettünk részt, ahol a zöldfelületekrõl és a soproni erdõkrõl volt szó. Az elég nagylétszámú bizottságokban a tárgyalások alkalmával szinte csak ketten voltunk erdész szakemberek. Igyekeztünk körömszakadtig védeni a zöldövezetet és különösen az erdõket. Egy alkalommal a tanácselnök gúnyosan szólt oda hozzánk :".hiába ez a nagy buzgalom "elvtársak" az erdõk érdekében, az ezredfordulóra az erdõk teljesen visszaszorulnak, a Lõverek autógarázsokkal lesz tele. Ez az egészséges fejlõdés kivédhetetlen útja, a zöldfelületeket nemsokára felváltják majd a garázsok." A tanácselnõk egyébként egy lóversenypálya építésének álmát dédelgette állandóan a várisi tölgyes helyén. Ellenvetésünkre, hogy ilyen célra ott található a harkai lõtér, azt válaszolta, hogy ott nincs autóbuszmegálló./?!/ A városi tanács fejbólintói minden tiltakozásunk ellenére megszavazták a lóversenypálya építését Kijelölték kivágásra a várisi tölgyes hatalmas, híres fáit. Nagy szerencsére szinte az utolsó pillanatban az építésre szánt milliókat a központ visszavonta. Csak ezért menekülhetett meg az európai hírû tölgyes a kipusztítástól.
A természet- és tájvédelmi körzetté nyilvánítás folyamatban volt, de nem várhattunk gyors eredményt. Amikor tudomásunkra jutott véletlen kikotyogásokból, hogy a várisi tölgyes egy részét és a közvetlenül körülötte elterülõ erdõket fel akarják parcellázni és ki akarják osztani, hogy a "tûzhöz közel állók" igen értékes lõverhez jussanak, igen megijedtünk. Minden erõnkkel meg akartuk ezt akadályozni. Majer professzornak nagyszerû gondolata támadt: soronkívül védetté kell nyilvánítani a veszélyeztetett erdõket. A legnagyobb veszélyben a mostani KPVDSZ ( Hotel SZIESZTA, a szerk.) üdülõ melletti erdõk voltak, elõször azokat akarták felparcellázni. A veszély már csak azért is nagy volt, mert ha nem tudjuk megakadályozni az elsõ parcellázásokat, akkor az erdõterület szétosztogatása a Károlymagaslatig nem állítható meg és a város felé esõ erdõ a jól ismert tatabányai turul elõtti letarolt hegyoldalhoz hasonlóan, rövid idõ alatt "kutyaólak"-kal teli területté válik. A véletlen sietett a segítségünkre. A KPVDSZ melletti erdõket a háború utolsó éveiben jól összebombázták. Az újra sarjadó, vagy a mesterséges újraerdõsítésbõl származó fiatal erdõ egyidõs volt a szovjet csapatok bevonulásával. Majer professzornak az az ötlete támadt, hogy a védetté nyilvánítástól függetlenül, azt gyorsan megelõzve nyilvánítsuk az ott álló erdõket "felszabadulási emlékerdõ"-nek. Bizonyosra vettük, hogy ezzel az ürüggyel, amely semmiféle külön munkát nem igényel, gyorsan célhoz érhetünk. A városi pártbizottság elsõ titkára és a tanácselnök bekapja a csalit. Így is történt. Feketébe vágtuk magunkat és elmentünk a városi pártbizottságra.
Elõadtuk tervünket, egyúttal felkértük a párttitkárt az avató beszéd elmondására. Nyomban igen nagy buzgalommal elvállalta a beszédet, szinte meg sem kérdezte, hogy az emlékerdõ melyik területen áll. Az ígéret birtokában mentünk át a tanácselnökhöz, aki az erdõ felparcellázásának legfõbb szorgalmazója volt. Beszámoltunk arról, hogy a városi párttitkár már elvállalta a beszédet, és igent mondott az elképzelésünkre. Õ sem mondhatott mást, és õ is megígérte, hogy a városi tanács nevében beszédet mond. l977 - ben Sopron várossá nyilvánításának 7oo éves évfordulóján, április 4-én avattuk fel az emlékerdõt. Szendrey László tölgybõl készített szép emlékmûvét az emlékerdõvel együtt avathattuk fel. Gondosan összejátszva a Tanulmányi Erdõgazdaság igazi szakembereivel és a város mellettünk álló, erdõt védõ lakosaival elkészítettük a "felszabadulási emlékerdõ" feliratú táblákat. Körbe is raktuk az erdõszéleken. Elérkezett az avatás idõpontja, napja. Látni kellett volna a helyszínen a tanácselnök arcát, amint kiszállt a Volgájából. Elképedve mondta, hogy õ más területre gondolt. Természetesen már nem volt visszaút. Az ünnepség megkezdõdött és a párttitkár meg a tanácselnök, akik már elõre a szétosztásnál egy-egy jó parcellára számítottak, savanyú képpel avatták fel a "felszabadúlási emlékerdõ"-t és így saját személyükben biztosították az ott álló erdõk védelmét. A "felszabadulás" l945-ben igazából hazánk szovjet katonai megszállását jelentette. A felszabadítás tényét csak a pártapparátus szajkózta és lelkesedett érte, mert igen erõs egyéni érdeke fûzõdött hozzá. A dátuma pedig egy hamis, valótlan tábornoki jelentés alapján született. A magyar népnek semmi köze nem volt soha április 4-éhez. A kényszer, a város és az erdõ érdeke tette szükségessé a pártapparátusnak saját fegyverével történõ félrevezetését. Napjainkban vége a pártdiktatúrának, a történelemhamisításnak, az április negyedikék ránk kényszerített megünneplésének, a párttitkárok korlátlan uralmának, de itt maradtak, itt állnak az immár 50 éves soproni lõveri erdõrészek.
Így mentette meg a soproniaknak a lõveri erdõket Majer Antal professzor. Eddig errõl nem illett beszélni. Majer professzor sajnálatos halála felment engem minden eddigi szemérmes hallgatástól.
l976-ban már csak l0 forrás, 3 kút és a mérõbukó mérését végezték az erdészek. Ezután rohamosan csökkent a kifizethetõ pénz mennyisége. Elõbb az egyetem mondta le a kifizetéseket. Ezután évekig a Tanulmányi Erdõgazdaság természetvédelmi és parkerdei alapjából fizettük az erdészek munkáját. Ez is elfogyott 1982-re. Még sikerült átmenetileg pénz szerezni a tovább csökkentett számú mérésekhez. Elõbb a soproni Geológiai Intézet fizette a mérésért járó tiszteletdíjakat, majd legutóbb a Gyõri Vízügyi Igazgatóság. l984-re azonban minden pénzforrás elapadt. A harminc éven át folyt méréseket kénytelen voltam megszüntetni. Az erdészeknek levélben mondtam köszönetet önzetlen munkájukért és jeleztem, hogy pénz hiányában kell megszüntetni a méréseket. Az igazsághoz tartozik, hogy két erdész is jelezte : hajlandók tiszteletdíj nélkül is tovább végezni a méréseket. Ilyenkor érzi az ember, hogy nem dolgozott hiába.
Közel 3o ezer forráshozammérési adattal, ha hozzá vesszük a víz és a kõmérsékleti adatokat is, akkor közel 9o ezer mért adattal a Gyõri Vízügyi Igazgatóság megállapítása szerint a Soproni - hegység hazánk hidrológiailag legjobban feltárt hegysége. A terület vízrendszerének vizsgálatára vonatkozó összesítést a tájrendezõ és környezetvédõ szakmérnöki diplomamunkám tartalmazza. A Soproni - hegyvidék vízrendszerének vizsgálata címmel l978-ban 389 oldalon foglaltam össze a vízrajzi kutatások eredményeit, amelyeket negyedszázad alatt gyûjtöttem össze. A vízrajzi vizsgálatokat hobbiként végeztem évtizedeken át. Felszerelés nélkül pusztán lelkesedésbõl. Két darab hõmérõt Járó Zoltántól kaptam l955-ben, aki azokat az Erdészeti Tudományos Intézet felszerelésébõl adta, hogy egyáltalán mérni tudjak. Évek múltak el, míg sikerült minden erdészt hõmérõvel felszerelni. A hozamméréseket az elsõ idõkben úgy végeztük, hogy a mérendõ forrás vizét egy kis agyagdöngölt medencébe gyûjtöttük össze és onnan frissen hántott fakérgen folyattuk át, hogy a kéregbõl készült csõ alá tartott alumínium bögre segítségével a kifolyó vízmennyiséget mérhessük. Az erdészek a decilitereket az alumínium bögre falán karcolással jelölték. Így indultunk. Jól esõ érzés, hogy napjainkban a nemzetközi pályázatokból nyert pénzösszegekbõl vásárolt értékes mûszerekkel folyhatnak már a mérések a védetté nyilvánított soproni erdõkben.
A Soproni Mûhely 1995 decemberi száma közli Dr. Szodfridt István egyetemi tanár Mennyi víz kell az erdõnek? címû cikkét. Nos az ötvenes évek elején ugyanezt a kérdést tettem fel magamnak. Ma sem tudunk válaszolni, mert kevés az adatunk, kevés a pénzünk. A professzor így folytatja : gyors megoldást aligha várhatunk. Aki csak kicsit is ismeri az erdõkben lejátszódó és évszázadokra is kiható folyamatok összetettségét, az valóban nem mondhat mást. A vízzel kapcsolatban nincs más mód, mint figyelni, kutatni, vizsgálni, hangyaszorgalommal feljegyezni mindent, hogy majd esetleg évtizedek, vagy évszázadok múltán egy messzire látó, nagy szaktudású szakember összesítve felhasználja azokat.
Örülök, hogy a hegyvidéki erdõk vízrajzával kapcsolatban valamit tehettem szakmánkért és õszintén kívánom a mai fiataloknak, hogy érjenek el minél több eredményt hazai erdõgazdálkodásunk fejlõdése érdekében.